•  
 
Navigáció
Bóbita Krónika 2010

Óvodánk nevelőtestülete mindig nagy gondot fordított a hagyományápolásra. Ünnepeinkkel, hagyományainkkal azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek érezzék meg, a világnak, amelybe beleszülettek, múltja és jövője van. A hagyományokban annyi derűs, jókedvű csalafintaság van, amire érdemes „rákapatni” a gyerekeket. A közös játék hatalmas sodró ereje magával viszi az egész gyermekcsapatot. Az egyszerűbb népszokások megismerése és lejátszása során, a népi mondókák, népi gyermekjátékok, népi dramatikus játékok, valamint a külső világ tevékeny megismerése által olyan készségeket, jártasságokat szereznek az óvodások, melyek alkalmassá teszi őket majd az iskolai életmód elfogadására. A gyerekek koruknak megfelelő szinten, észrevétlenül ismerik meg a naptári év jeles napjait, hagyományos és az emberi élet sorsfordulóihoz kapcsolódó ünnepeit, s a hétköznapok szokásőrző tevékenységeit az évről évre visszatérő jelképekkel, élményszerű, örömteli cselekvésekkel együtt. Ezek az élmények hagyományaink tiszteletére, a közösségi érzés erősítésére, egymás megbecsülésére, szeretetére, elfogadására neveli gyermekeinket.

Ezért is tartottuk fontosnak, hogy hagyománnyá váljon óvodánkban a kiszézés, a kiszehajtás, amelyre tél végén, tavasz elején kerül sor. A kiszehajtás egy virágvasárnapi jellegzetes leányszokás, amely elsősorban Nyitra, Hont, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Heves vármegyében volt szokás. A „kisze” többnyire menyecskének öltözött szalmabábu, amelyet kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicevice, banya, vagy villő elnevezéssel illettek. A bábu a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszi szó korpából készült savanyú levest is jelent, amely jellegzetes böjti eledel volt. A kiszejárást a bábu elkészítése és ruhájának összeszedése előzte meg. A lányok a virágvasárnapi litánia után öltöztették a bábut az elmúlt évben férjhez ment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. A kiszét énekszóval vitték végig a falun, majd a patakhoz, vagy a falu határához érve levetkőztették, és csak akkor égették el, vagy dobták a vízbe. Az énekek és rigmusok szövegei egyformán a régi, nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A kiszét kísérők kiénekelték azokat a menyecskéket is, akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták.                                                                                                                                                      

A kiszézéshez különböző hiedelmek fűződtek: aki elsőnek felkapja, vagy öltözteti, az hamarosan férjhez megy; ha visszafordul a bábu, úgy tartották, hogy visszajön a betegség a faluba, vagy elveri a határt a jég. A vízbe dobott kiszéből minden lány egy-egy szalmacsomót dobott a vízbe. Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy. A falu végén legények várták a leányokat, a kisze elégetésében ők is részt vettek. Hazafelé kapus- és hidas játékokat játszottak.

Idén óvodánkban február végén tartottuk télbúcsúztató délelőttünket, ahová meghívtuk a tagóvodák dolgozóit is, hogy segítsenek nekünk elkergetni a hideget, és a rossz időt. Napokkal előtte elkezdtünk készülődni a gyerekekkel, beszélgettünk a hagyományokról, a kiszebábról, a kiszehajtásról. A mi csoportunk készítette az óvoda kiszebábját, amelyet az eddigi hagyományoktól eltérően; igazodva a nagy hóhoz; az óvoda udvarán égettünk el. A gyerekek lelkesen segédkeztek szalmával kitömni a bábut, csinosítgattuk a ruháját, hajat készítettünk fonalból, és megrajzoltuk az arcát. Ezt a bábot vittük körbe később a többi csoportban is, és népi mondókák és dalok kíséretében minden gyerkőc segíthetett feldíszíteni a kiszebáb ruháját mindenféle szalaggal, és fecnivel, melyek a betegségeket és a hideget jelképezték.

Közös énekszóval vittük ki az udvarra a bábut, és amíg elégett népi rigmusokat mondogattunk, énekeltünk. Amikor már majdnem elégett, a gyerekek bedobhatták a tűzbe a saját készítésű kis kiszebábjukat. A délelőttöt közös éneklés és tánc zárta. A télbúcsúztatásunk nagyon jól sikerült, délutánra még a nap is kisütött, a gyerekek legnagyobb örömére.