•  
 
Navigáció
Halaink
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 15
· Legújabb tag: Tinter
Bóbita Krónika 2011. november

Nincs szebb madár, mint a lúd, nem kell néki gyalogút,

télen, nyáron mezítláb, úgy kíméli a csizmát.

 

Emellett még nagyon sok „libás” dallal, mondókával készültek az óvodás gyerekek az idei Márton napra, amelyet november 11.-én tartottunk. Az aulát, és a csoportszobákat különböző technikával alkotott libák díszítették, volt: tépéssel-ragasztással, festéssel, hajtogatással, színezéssel készített kép.

A krónikák szerint Szent Márton napja a fizetés, tisztújítás napja volt. A pásztorok ezen a napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte és tavasszal az állatok kihajtására használta. A régiek a Márton-napi időjárásból következtettek a télre, mondván: Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Sokfelé azt tartják a Márton-napi időjárás a márciusi időjárást mutatja. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna.

Rendhagyó módon, idén nem a gyerekek készültek műsorral, hanem az óvó nénik egy mesedramatizálással.  A gyerekek ámulva fedezték fel a mese szereplőinek bőrébe bújt óvó néniket és dajka néniket.  A mese Márton püspök történetét elevenítette fel, és helyet kapott benne egy öreg király, annak szépséges leánya, egy hős királyfi, aki a királylány kezére pályázik, bátor katonák, és természetesen a libák, akik elbújtatták Mártont. A kalandok után Márton püspök összeadta a királyi párt, és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Ezt megirigyelve, gyors teremrendezés után, mi is vidám táncba kezdtünk.

Október 28.-án nevelés nélküli munkanapot tartottunk, melyen részt vettek mind az öt kistérségi óvoda dolgozói. A meghívott előadó Agócs Gergely, népzenész, népzene kutató, mesemondó volt, aki a népmesék eredetéről, funkcióiról, és a mesélés fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy a népmesék több 10 ezer évre visszamenő hagyományokkal rendelkeznek, és a mesék alaptörténeteit a világ összes népénél megtalálhatjuk. Pl. a Jancsi és Juliskát, ahogy nálunk, úgy Németországban vagy Ausztráliában is ismerik.

A hagyományos mesekultúrában a felnőttek meséltek főleg egymásnak. Leginkább szórakoztatásból és, hogy oldják a monoton munkák egyhangúságát. De fontos szerepe volt annak, hogy a meséken keresztül rögzítsék a viselkedés, az erkölcs normáit. Az ipari forradalom idején alakult át a mese, gyerekeknek szánt tevékenységgé. S ezzel egyidejűleg elindult egy folyamat, amely a meséket „elbutította”. Az akkori polgárság a gyerekeknek egy legömbölyített, és pasztellszínekre festett világot képzelt, amelybe a népmesék eredeti formájukban nem fértek bele, mert hosszúnak tartották, egyes részeit pedig csúnyának vagy horrorisztikusnak. Ezért lerövidítették, és kivágtak belőle részeket, könyv formátumba kényszerítették, így lett a mesemondásból mesefelolvasás, ezzel azonban elvesztette a lényegét. Hogy a gyerekek számára élvezetessé tegyék az olvasást, illusztrációkkal, képekkel színesítették a könyveket, ekkor azonban még jobban le kellett rövidíteni és egyszerűsíteni a mesék szövegét, és ez bizony a minőség rovására ment.

A lényeg, hogy a gyerekek sem így, sem úgy nem szeretnek mesét olvasni. Ők mesét hallgatni szeretnének, hiszen a népmese az élő beszédbe való. S arra sincs szükség, hogy szépítsünk a „csúnyább” részeken, mert a gyermeki gondolkodásban az az egyik csodálatos, hogy csak annyit képzel el a fantáziájában, ami számára elfogadható. Ez az egyik pozitívuma a halott mesének a látott mesével szemben, ahol készen kapja a képeket, és nem válogathat, attól függetlenül, hogy ő mit képes belőle feldolgozni.

Mivel a mese, a mesélés, a kisgyermekek egyik alapszükséglete, nem hiányzik az óvodából. Nem mindegy azonban, hogy mit, és főleg, hogy hogyan mesélünk. Agócs Gergely ebben is jó példát mutatott nekünk. elmesélt egy népmesét, amelyből elleshettük, a jól mesélés praktikáit. Szép anyanyelvünk ízes használatát, a képszerű mesélés, az arcjáték, és a gesztikulálás fontosságát. Nagyon sok hasznos, értékes dolgot megtudtunk, megtapasztaltunk, és elraktároztunk, hogy azokat a gyerekeknek szánt mesékben kamatoztassuk. A legfontosabb üzenet mégis csak annyi, hogy meséljünk, és meséljünk minél többet!

Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe…

 

                                                                       Mészárosné Giricz Marianna