•  
 
Navigáció
Bóbita Krónika 2012. szeptember

Bóbita Krónika - A befogadás

A befogadás kezdetén talán az egyik legfontosabb, hogy maga a szülő megszokja a helyzetet. Csak úgy tudja őszintén éreztetni a gyerekkel, hogy „ez jó”, „itt csodálatosan fogja érezni magát”, ha ő maga is elfogadja, hogy gyermeke immár óvodás.
Óvodánkban a gyerekek folyamatosan kezdik meg az óvodát (tehát nem egy napon érkezik meg a huszonegynéhány kisgyermek), és az első néhány napot az édesanyjukkal vagy apukájukkal töltik el. Ez alatt az idő alatt megismerkednek az épülettel, az udvarral, az óvó nénikkel és a dadusokkal. Sokat könnyíthet az óvodába való beilleszkedés nehézségein, ha otthon fokozatosan kialakítanak egy, az óvodához hasonló napirendet. Olvashatnak olyan meséket közösen, amiben a főhős hasonló helyzet előtt áll, mint a leendő óvodás. Így alkalom nyílik egy kis beszélgetésre is, amikor a kicsi bátran kérdezhet, a mama, papa pedig mesélhet akár saját élményeiről is.

Az óvodánk figyel arra, hogy a leválás fokozatos legyen, eleinte a szülő bent van a gyerekkel a csoportszobában, majd egyre több időt tölt a társaival. Ahogy elkezd a többiekkel játszani, vagy rajzolni, a szülő visszahúzódhat egy kicsit, hiszen a cél az: a kisgyermek mihamarabb érezze magát biztonságban, otthonosan az intézményben.
Ha úgy érzi, és a nevelőkkel is megbeszélte a szülő, akkor otthagyhatja a gyermeket a csoportban. Ne feledjük a fokozatosságot: eleinte ha lehet, csak a folyosóra menjen ki néhány percre, aztán szép lassan lehet emelni az időt. A befogadást, beszoktatást segíti az is, ha a kis óvodás magával viheti valamelyik kedvencét, így egy kis darabot magával visz a megszokott otthon melegéből is. Reggelente minden gyermeket úgy fogadunk, hogy éreztessük vele, mennyire örülünk, hogy újra láthatjuk, hogy milyen jó lesz ez a nap is, mennyi érdekesség történik ma is, és jól érezzük magunkat, amíg anya és apa dolgozik.

Később a gyerekek már általában egyedül vannak a csoportban, a szülők ez alatt saját ügyeiket intézik. A hét második felében általában már azt kérjük, hogy ebédeljen, vagy később akár aludjon is ott a gyerek. Igyekszünk minél több segítséget adni a szülőknek is. A legnehezebb feladat otthagyni a kicsit, főleg, ha az tiltakozik ellene. Fontos megjegyezni, a gyermeket sosem szabad becsapni. Még a kegyes hazugság, lódítás is keserves lehet a gyermeknek. Ha búcsú nélkül szökik meg az anyuka, vagy apuka, azt a kicsi büntetésként élheti meg. Mindig rendesen köszönjön el tőle, mondja meg, hogy ebéd előtt vagy után, alvás előtt, vagy utána jön érte. Konkrétan határozza meg neki, hogy napjának melyik szakaszához kötheti az anyukája vagy apukája érkezését. Ha már elbúcsúzott tőle, és megbeszélték, mikor megy érte, határozattan induljon dolgára. Még ha sír is, az új játékok és társak láttán biztos, hogy hamarosan megnyugszik. Ne forduljon vissza újra, ha a kicsi sír, a többszöri elbúcsúzás és elszakadási kísérlet csak azt az érzetet erősíti a gyerekben, hogy valami rossz dolog történik vele, nincs biztonságban. Az óvó nénik minden gyermekben igyekeznek minél hamarabb megerősíteni a biztonság érzését, és élmények biztosításával elterelni a figyelmét a szülők hiányáról. Később aztán a gyermek már önmaga érdeklődik az óvodai élet, a tevékenységek, és a többi óvodás iránt. Így a fájdalmas, sírós búcsúk rövidülnek, majd elmaradnak. Számíthatunk arra, hogy kezdetben minden gyermek tiltakozik a változások ellen. Nyíltan ellenkezik, sír, toporzékol, egyértelműen kifejezi, hogy az új helyzet nem kívánatos számára.

Legyen bizalommal az óvónők és az óvoda iránt. A kicsiknek - mint tudjuk - érzékeny antennáik vannak, ha pedig azt érzik, hogy szüleik bizalmatlanok, ők is azok lesznek. Ne aggódon, hiszen szakképzett emberek vigyáznak majd a kicsire, akik nap, mint nap ezt a munkát végzik, és már nem egy új gyerekkel volt dolguk. Ha a szülő viselkedése is azt sugallja a csemetének, hogy biztonságos és jó helyen van, nemsokára önfeledten adja magát át az új élményeknek.

 

Szmollényné Vasányi Rita és Mészárosné Giricz Marianna